2014. július 16., szerda

Tori - Tizenötödik fejezet

Tori

Meghalok ettől az embertől. Éjjel kettőkor ér vissza. A döntőbe jutást eldöntő meccs előtt. Remélem ma jól fog játszani. Nagyon szeretném, ha a döntőbe jutnának. Mekkora, csapás lenne. Mexikó, a döntőben. Senki nem számítana rá, épp ezért ütne olyan nagyot. Rettenetesen jó lenne. Csak azt sajnálom, hogy én már nem közvetíthetek meccset, részrehajlás okán. Mondjuk, érthető.
Reggel 6 óra körül, mikor a pár még, mélyen aludt, Az ajtón kopogás hallatszott.
-Ki a fene?- nyögött fel Memo.
-Nem tudom, de ha Guadrado az, én esküszöm pofán csapom, és rávágom az ajtót.
Az ágyban fekvő, öntudatlan is hangosan elröhögte magát.
-Te hülye! Most tudja, hogy itt vagyunk. Ébren
-Hoppá! Nyisd ki az ajtót, én alszom.- mondta a párnát a fejére húzva.
Tori felállt, és félálomban az ajtó felé cammogott. Kitárta, és mögötte, olyan valakit pillantott meg, akire sosem számított volna. Dederick állt, a csomagjaival.
-Szia!- köszönt, majd erősen megölelte- Jajj, nővérkém, te egyre szebb leszel! Mintha barnultál volna is, mióta itt vagy. - mondta és a csomagjaival belépett.
-Szia!- vágta rá elképedve Tori- Mond csak, te mit keresel itt?
-Hát nem is örülsz, a szeretett öcsikédnek?
-...- a lány szava elakadt.
-Mit gondoltál, kihagyok egy Hollandia-Mexikó rangadót?
-Az is igaz. Miért nem szóltál?
-Meglepetés!- tárta szét a kezét a férfi.
-Hát megleptél.
-Akkor jól csináltam, de...- Ded egy abnormális szögben hátra dőlt, és az ágyra nézett. A szemöldökét borzolva, vette észre, hogy nem csak ketten vannak- figyelj csak. Ki a fene fekszik az ágyadban? - súgta.
-Te nem olvasol újságot?
-Nem. Ki az?
-A saját öcsém, nem olvas rólam.- tekintett a földre Viktoria- Guillermo Ochoa.
-MI?- förmedt rá az öccse- Te össze jöttél, egy mexikóival? Méghozzá, a legjobbal? Nem is te lennél.- bólogatott csücsörítve.
-Kössz. Na és te? Komolyan, kavartál egy amerikai színésznővel.
-Na, Amy-t hagyd ki ebből.
-Tudod, ez annál komolyabb.- fogta a fejét a lány.
-Ezt, hogy...?
-Majd, később elmondom. Most pedig, sicc.
-Mi?
-Menjünk el sétálni, aludnia kell!
-Komolyan, azért rúgsz ki, hogy az ellenfél kapusa szunyókáljon? Az öcséd vagyok, ha nem tudnád.
-Te nem játszol, egy ennyire fontos meccsen! Sipirc! - parancsolta, és gyorsan magára kapott egy-két göncöt.
Kisétáltak halkan a szobából, és elindultak lefelé. Kimentek az épületből, és egy kávézó felé indultak.
-És dolgozol is, vagy csak megnézed a meccset.
-Ha már itt vagyok, akkor segítek. Ha nyerünk, a döntőben is én leszek a válogatott orvosa.
-Értem, akkor maradsz.
-Igen.
-Jók voltak, az eddigi közvetítéseid.
-Köszi, de eltiltottak.
-Miért?
-A Brazil-Mexikói mérkőzésen, részrehajlásért.
Dederick, hangosan elröhögte magát.
-Hogy lehetsz, ennyire szerencsétlen?- szakadt, még mindig a röhögéstől.
-Tényleg, kedves vagy.-súgta szarkaztikusan Tori.
-Ezek szerint, tényleg komoly.
-Igen. Vagyis nem tudom.
-És mi lesz veletek, a vb után?
-Ne kérdezd. Nem beszéltünk még róla. Igazából, még semmiről nem beszéltünk, ami komolyabb dolog.
-Nem értelek. Akkor ez hogy is van?
-Az egész úgy kezdődött, hogy mindketten unatkoztunk volna egyedül Brazíliában, de most már... Semmit sem tudok.
-Mit szól az egészhez Özil?
-Nem, nem, nem. Biztos, hogy a besúgója vagy. Tudom, még mindig nagyon jóban vagytok.
-Ajj. - nevetett ismét Ded- Még nem beszéltem vele, amióta itt vagyok. Szóval, mit szól hozzá?
-Igazából, beszéltem vele, és vagy ezerszer bocsánatot kért, meg ilyenek.
-Szerintem, még mindig beléd van esve.
-Igen, ezt velem is közölte.
-Tudod, nem nagyon beszéltél vele, de én folyton írtam neki. Nagyon megbánta, hogy elment.
-Persze! Nem hiszem, én is elmentem volna, a helyében.
-Tudom.
Bementek, gyorsan reggeliért, és kávéért, aztán vissza fordultak.
-Még mindig írsz apának?- kérdezte a férfi, miközben egy jókora csokis muffin-t majszolt.
-Igen. Minden héten. Ahhoz képest, hogy az a hülye Dr. Hammilton javasolta, egészen bevált, és a mai napig megnyugtat.
-Na és a drága mexikóid, hogy reagált rá, ha meglátta?
-Egyszer, és üdvözölte Apát, aztán segített befejezni.
-Azta! - Mondta meglepődötten Dederick, aminek hatására, egy nagyobb falat, majdnem kiesett a szájából- Ez durva. Semmi kérdés?
-Semmi.
-Tényleg különleges ez az Ochoa. Olvastam, hogy még nem kapott gólt a világbajnokságon.
-Bezzeg róla olvasol, de rólam semmit.
-Na, hát na.- mondta nevetve Ded.
-Anya, - mondta Viktoria, iszonyatos undorral- hogy van?
-Hogy tudod így kiejteni a nevét?
-Szerintem érthető...
-Még mindig az intézetben van, de már régóta nem hallottam felőle.
Visszamentek az épületbe, és szokás szerint beléptek a szobába.
Memo, éppen zuhanyozott, ezért Viktoria leültette az öccsét az asztalhoz, amíg elkészíti a palacsintát.
-Még mindig ez a vacak az egyetlen, amit jól meg tudsz csinálni?- kérdezte vigyorogva a lány öccse.
-Igen, de így is nagyobb szakács vagyok nálad.
-Igaz. Én megakadtam a sajtos szenyónál.
-Látod. Az én palacsintám, isteni.
-Nem mondtam, hogy nem.
Tori, nagyban a palacsintával volt elfoglalva, amikor a mexikói, kilépett a fürdőszobából. Aaz asztalnál ülő – hozzá képest – fiúra nézett. Végigmérte, a magas nyurga ábrázatát.
Dederick ugyanis, hihetetlenül magas volt. A haja viszont, ugyanolyan volt, mint nővérének. Tejfölösen szőke, de rövid. A szemeik, is teljesen megegyeztek. Kéken villogott, mind a két testvérnek.
A zuhan alól kilépő Ochoa-nak nem volt probléma rájönni, testvérek.
-Viktoria! - szólt hangosan, miközben, még mindig a fiúra bámult.
-Igen?
-Itt az öcséd?
-Igen.
-Hogy levágta!- mondta Ded a nővérével összenézve, majd oda libbent a kapushoz.
-Dederick, és te bizonyára Guillermo vagy.
-Csak hívj Memo-nak.- nyújtotta kézfogásra a kezét.
-Nagyon örülök.
-Én is.


Nincsenek megjegyzések:

#Szédült birkák