Tori - Harmadik fejezet

Tori

A tájékoztatók rém unalmasak mindig. A sportolók nyilatkozatai egyformák, mindenki ugyanazt mondja, de Viktoria semmire nem tudott koncentrálni. A gondolatai máshol jártak.

Vajon most mit csinálhat? Olyan őrült, és én szokásom szerint csak vigyorgok és vörösödök.

A szállodába való út is borzasztó egyhangú. A legtöbben busszal, vagy taxival mennek, ezért lehetetlen az egyikbe is bejutni. Viktoria mindig sétált. Igaz az út elég hosszú volt, jól érezte magát a bőrében. Az utcákon ugyanis, felfedezhette Rio-t. Akármennyire is egyszerű az útvonal, ő legtöbbször eltéved és segítséget kellett kérnie, de ez sem zavarta különösebben. Kivéve amikor egy örömlányokkal teli utcába sodródott. Egy férfi megállította és megkérdezte mennyit kér egy éjszakáért. A lány csak vörösödött, egy szó nem jött ki a száján. Amikor kínossá vált a helyzet fogta magát és elfutott. A fickó csak csodálkozott, és tátott szájjal tovább ment.

Ezek után Viktoria, egy kiló ruhát magára húzott a biztonság kedvéért.

A pár kilométeres sétát nap, mint nap, 4 emeletnyi lépcsőmászás követett. Természetesen sikerült elhagynia a lift kártyáját, ezért az első éjjeleken még izomlázzal is szenvednie kellet. Miután megtalálta a saját szobáját, vagy inkább zugát bedobta a kabátját és csak utána kapcsolta fel a lámpát. Ez a szokása azért volt, mert ha rabló van épp a szobában észrevegye és elbújjon. Ezt a babonát még ő sem teljesen értette, de betartotta.

Ahogy a fény kigyúlt a szeme a szobára szegeződött. A kis falak mellett végig polcok voltak, amik fel voltak teljesen töltve könyvekkel. Mind új és gyönyörű volt. A borítók csillogtak a tisztaságtól.

-Azta!- nyögte ki és a táskájával együtt a földre zuhant. A térdei nagyot koppantak a padlón ahogy összeomlott. A kezét a szájához kellet emelnie a csodálata miatt, különben a falak retardáltnak nézték volna a nyitott szája miatt.

-Jézus, azért nem a kezdet kértem meg, ez csak pár könyv.- nevette el magát Ochoa a falnak dőlve.

A lány gyorsan oda fordította a fejét ijedten és elnevette magát.

-Gyere állj fel.-mondta a férfi és a derekánál fogva lábra állította- Csak nem sírsz?

Viktoria arcán örömkönnyek csordultak, és megint elnevette magát.

-Nem, bőgök.- gondolta magában- De mégis nevetek. Egy ilyen szerencsétlen lánnyal, miért történik ilyen csodálatos dolog? Hiszen ő nem is szerelmes belém. Belém soha, senki sem szerelmes. Még soha egy férfi sem tett értem ennyit. Akkor mégis miért pont ő?

-Hihetetlen. Hogy te még sírás közben is gyönyörű vagy.

-Nem mondj ilyeneket, mert nem könnyezek tovább.- válaszolta Viktoria, és el vigyorodott.

-Teljesen mindegy, hogy mit mondok akárhogy érzel csoda szép vagy.

-Na most már tényleg elég!- nevetett fel a lány és Ochoa-hoz vágott egy párnát. Az áldozat, azonban viszonozta a párna találatot. Ezek után kb. 10 percig eljátszották az I. és a II. Világháborút párnákkal. Azt követően pedig összevesztek azon, hogy mire jók a karizmok. Mikor Tori nem tudott válaszolni lelökte ellenfelét az ágyról. A sportoló szét terült a földön, majd vissza ugrásával kirobbantotta a A III. Világ háborút. Párnákkal. A teljes kifulladás után, pedig átölelték egymás és kimerülten az ágyra borultak.

-Ez az első józan éjszakánk, amit együtt tölthetünk.

-Most nem tudom, hogy nevessek, vagy elszégyelljem magam.

Erre Ochoa, egy szót sem tudott kinyögni a röhögéstől és, ha ő nevetett Viktoria is rákezdte, amitől a férfi csak még jobban röhögött. Tulajdonképpen, minden vicces mondat után kiköpték a tüdejüket.

-Hihetetlen, konkrétan, egy büdös percre sem emlékszem annyira leittam magam.

-Én inkább, azt nem hiszem, hogy utána egy gólt sem kaptatok.-jegyezte meg a lány a röhögő görcs kerülgetése közt.-Nincs kedved sétálni?

-De, hát már idáig eljöttél gyalog, biztos fáradt vagy.

-Kibírom. Különben is, ha elfáradnék te majd a karodba hozol haza és megmutatod mire is jók azok a karizmok.- mondta mosolyogva, ami megbűvölte Memo-t szokás szerint. Lementek a lifttel és kimentek egy réz szökőkút mellé. Leültek az oldalára, ahová valahogy eljutott a víz és leöntötte őket. Csurom vizesen sétáltak tovább egy kivilágított szobor felé.

-Nagyon szépen köszönöm azt a sok érdekes könyvet, de nem fogadhatom el tőled.

-Milyen könyvekről beszélsz?- kérdezte nevetve, mert tisztában voltak mind a ketten azzal, hogy Ochoa ajándéka volt.

-Jajj!- nevette el magát a lány- Hát ha nem te voltál, akkor van egy udvarlóm. Biztosan Javi volt. Ő az aki igazán meg ért engem, indulok is és hozzá megyek feleségül.-gúnyolódott Tori vigyorogva.

A szája mindig felfelé görbül, ezért is nem tudott jól hazudni.

-Persze, persze!-válaszolt Memo és megragadta a lány kezét és magához húzva megcsókolta.

Valószínűleg csodásan nézhettek ki abban a pózban, mert egy lesifotós, pont lekapta őket. Nem vették észre, ezért kézen fogva sétáltak vissza. Azonban pár méterre tőlük feltűntek páran a küldöttségtől. Tori tudta, hogy előre kell mennie ezért, gyorsan elfutott, mielőtt az emberek észrevették volna. Mielőtt eltűnt volna, még pont látta ahogy a sportoló és a kisebb tömeg kezet fog.

Be ment az épületbe, majd felmászott a szobájába. Amikor felért és túl esett a kabát, lámpa rituáléján rögtön a könyvekhez rohant és nézegette őket. Egyet a kezébe vett és olvasni kezdte. Belemerült az olvasmányba amikor hallotta, ahogy Ochoa belép. A jellegzetes járásáról könnyen meglehetett ismerni. A férfi azonban egy mozdulattal, lassan kikapta a kezéből és megcsókolta, majd felemelt, az ágyra fektette.

-Sajnálom, hogy rejtegetnem kell téged, de ki akarlak sajátítani.-súgta a lány fülébe, aki azonban olyan vörös lett, mintha 40 fokos láza lenne. Szorosan átölelte és maghoz szorította.